Éjszaka

Fekszem a mezőn, két karom a fejem alatt és az eget bámulom. Körülöttem a fűben bogarak motoszkálnak, némelyik sietősen mintha elkésne a vacsoráról, mások ráérősen baktatnak útjukon se dolguk lévén. A közelben egy tücsök játszani kezd hegedűjén szerelmesen, hosszan nyújtva vágyát, majd gyors cincogásba kezd, mint aki elfelejtette a dallamot. A rétet szegélyező tóban békazenekar kontrázik rá a tücsök hegedűjére, kedves dallamot brekegve az éjszakába.

Valahonnan egy bagoly huhog rájuk, mondván csendesebben vigadjanak, míg ő vadászik. Az ég mint egy fekete takaró borul fölénk, nyugalmat árasztva a tájra, és csak a csillagok csüngnek kíváncsian le az égről, mit apró fényes pettyek a takarón.

Megpróbálom megszámlálni őket, de a felhők huncutul ide-oda úszkálnak összezavarva számlálásomat. Egyikőjük mögül a hold mint egy fénylő diszkosz kikukucskál és lenéz rám kérdőn, vajon miért heverek a földön, majd szemrevételezi a tájat felfedezvén benne a vonuló bogarakat, a hegedülő tücsköt, a békazenekart, majd bekutat a fák közé, hogy megtalálja a méltatlankodó baglyot. Vigyorgok, hiszen nem találja. Mosolyom látva megvakargatja a fejét, majd durcásan maga elé húz egy felhőpacát, jelezvén megsértődött. Mivel kíváncsi kikukucskál várván a hatást. Úgy teszek mint aki alszik, hátha tovább játszik velem. Lök egyet a takarónak használt bárányfelhőn és közelebb merészkedik. Mostmár ő is velem nevet, széles mosollyal diszkoszarcán bújócskát játszik velem a felhők mögé bújva és csillagokat szór rám kedveskedés képen. Végül fénylő takarót borít rám, kedvesen megsimogat, mesét súg a fülembe, míg el nem alszom.

Arra ébredek, hogy a nap első sugarai melengetik holdtakarómat, majd megpiszkálják orromat, jelezvén itt a reggel. Mosolygok és búcsút intek a horizont túl felén vigyorgó holdnak, ki vigyázta álmomat és most egy hatalmas ásítást követően nyugovóra tér az éjszakai állatok kíséretében.